Biztonság a Google+-ban: amit mindenképpen érdemes beállítani
Egyre többen ismerkednek a Google+ szolgáltatásaival, lassan élettel telnek meg az üzenőfalak. A Be Social blog friss bejegyzésében nyújt segítséget a kezdő lépésekhez.
Egyre többen ismerkednek a Google+ szolgáltatásaival, lassan élettel telnek meg az üzenőfalak. A Be Social blog friss bejegyzésében nyújt segítséget a kezdő lépésekhez.
Ahogyan a közeli Puskás Ferenc Stadion esetében is történt, úgy az egykori Budapest Sportcsarnok felépítéséről is több évtizedes tervezés után döntött a 70-es évek közepén az állami vezetés.
A kapcsolati háló nem olyan, mint a mobiltelefon. Nem lehet évente egy szebbre, jobbra, okosabbra, gyorsabbra lecserélni. A közösségi hálót váltani csak úgy lehet, ha veled együtt mozdulnak a barátok, ismerősök, rokonok.
Az Economist összeállítása szerint a volt szocialista országok közül a lengyel-magyar tengely jár az élen közösségimédia-használatban.
A tervezett egyfordulós rendszer ott működik jól, ahol a politikán kívüli hatalmi tényezők is erősek. Magyarországon azonban a civil szféra gyenge, a pártpolitika mindenhová elér, és a kormányzat felett már intézményes korlát sincs.
Az ukránok árpakását, a németek bauernwurstot, az amerikaiak mogyoróvajat, a britek szalonnás rántottát, a franciák cassouletet, az olaszok fogkefét is kapnak az egységcsomagjukba.
Retro hangulatú The Picture albumával ismét izgalmas, ütős, mesteri dallamokat csempész fülkagylónkba. A beatek borzongatják dobhártyánkat, s közben egy igazán karakán női hang von be minket ebbe az egyedi elektropop világba. Az album által mutatott kép azonban közel sem tökéletes.
Bár pontos térkép a mai napig nem készült róla, több mint valószínű, hogy 3000 kilométeres hosszával a világ legnagyobb katakombája az odesszai. A járatokban kétévente mumifikálódott hullákat, ötévente pedig második világháborús fegyvereket találnak - olvasható a Falanszter blogon.
A spottr.hu oldalon található képeken keresztül megtudhatja, milyen kilenc négyzetméteren élni.
Eminem lett az első amerikai előadó, akinek albumát több mint egymilliós példányszámban töltötték le az internetről.
Forró hétvégénk van, de akinek még ez sem elég, megcsodálhatja az Etna jelenleg zajló kitörését.
Lee Jeffries Manchesterben élő fotós, aki karrierjét sportfotózással kezdte. Művészetében a változást egy fiatal hajléktalan lány idézte elő Londonban. Amikor lefotózta a hálózsákjában alvó lányt, azt érezte, hogy muszáj maradnia és beszélgetnie a lánnyal.
A Német Űrkutatási Központ elkészítette a Mount Everest 3D-s mását.
Novak Gyokovics a wimbledoni tenisztorna megnyerésével egyidejűleg egyben megszerezte a világranglista első helyét. A rövid, rendezett frizurát viselő, látható tetoválástól és piercingtől mentes, teljesen business-look fiatalember hazáját milliárdos külföldi befektetők turnéztatásával is igyekszik segíteni - olvasható a Serbia Insajd blogon.
Egy Facebook-üzenőfalakon terjedő figyelmeztetés újfent a közösségi oldal fizetőssé tételével riogat.
Igaz, hogy a Google Plus még nem elérhető mindenki számára, de a Google már figyelmeztette a márkákat, hogy ne készítsék el egyelőre a márkák profiloldalait.
A tetoválás vonalai közé elrejtettek egy úgynevezett QR kódot, és azt egy (például) android operációs rendszert használó mobiltelefon segítségével beolvasva a tetoválás életre kel - számol be a különlegességről a Marketing imho blog.
Egész nyárra szóló együttműködést kötött a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és a Coke Club, amelynek keretében strandkönyvtár nyílt a siófoki strandon.
Kees Veenenbos, a kis holland város, Zwolle talán legismertebb polgára, aki egyúttal nemzetközileg is elismert digitális művész, aki fantasztikus képeket készít a naprendszerünkről.
Mexikóban beindult a választási kampány. Az elnökválasztásra ugyan még egy évet várni kell, de Mexikóban, föderatív állam lévén, 32 tagállami kormány is létezik, élükön kormányzóval, akiket hatévente választanak, majdnem ugyanakkora felhajtással. A Clandestino blog szerzője testközelkből tapasztalja a mexikói választási kampány tüzét, amelyet friss bejegyzésében megoszt az olvasókkal.